Alkatrészek | MindenBringa
  • Fék
  • Kormány
  • Nyereg
  • Váltás
  • Váz, villa
  • Kerék
  • Hajtás
Külső Maxxis 27.5X2.35 IKON 3CS/EXO/TR Hajtogatható 703g
Az Ikon az igazi versenyzőknek való, akik könnyű versenygumit keresnek. A 3C Triple Compound technológiával, a ballonos kialakítással és a gyorsan guruló futófelület-kialakítással az Ikon minden bringázási körülmény között kimagasló teljesítményt nyújt. Ahogy a neve is sugallja, az Ikon képviseli mindazt, amit egy Maxxis külső nyújtani tud versenykörülmények között. Belső nélküli (Tubeless Ready -TR)A belső nélküli gumiabroncsok előnyei a következőek: az alacsonyabb ’üzemi’ nyomás miatt jobb kapaszkodási képesség, kisebb gördülési ellenállás, a felütéses defektek kiküszöbölése. A Maxxisnél csak a ’TR’ jelzésű gumik alkalmasak belső nélküli használatra. A komplett, jól működő rendszer alapfeltétele  a tubeless felni és a megfelelő mennyiségű tömítő folyadék (sealant) használata. A tömítő folyadék a levegő benntartása mellett az apróbb (1-3 mm-es) defektek eltömítésére is alkalmas. A folyadék szintjét időnként (általában 3 havonta) ellenőrizni kell.EXOOldalfal-defektvédelem. Vágás- és kopásálló extra betét a külső két oldalán, a futófelület alatt.  3C MaxxSpeed Főleg XC felhasználásra szánt gumikban használt technológia, amely csökkenti a gördülési ellenállást és javítja a kapaszkodó képességet valamint a kopásállóságot.    
25.300 Ft 21.500 Ft 21500.0 HUF
Külső Maxxis 700X33C SPEED TERRANE EXO/TR Carbon Fiber Hajtogatható 395g
A Speed Terrane egy jól ismert CycloCross verseny gumi száraz időjárási körülményekre. A kis gyémánt mintázat villámgyors haladást tesz lehetővé kemény talajon, az oldalbütykök pedig nagy stabilitást biztosítanak.Kiváló tapadás gyorsításkor és fékezéskor. Amikor a pálya kanyargóssá válik akkor érzi igazán elemében magát ez a külső.Belső nélküli (Tubeless Ready -TR):A belső nélküli gumiabroncsok előnyei a következőek: az alacsonyabb ’üzemi’ nyomás miatt jobb kapaszkodási képesség, kisebb gördülési ellenállás, a felütéses defektek kiküszöbölése. A Maxxisnél csak a ’TR’ jelzésű gumik alkalmasak belső nélküli használatra. A komplett, jól működő rendszer alapfeltétele  a tubeless felni és a megfelelő mennyiségű tömítő folyadék (sealant) használata. A tömítő folyadék a levegő benntartása mellett az apróbb (1-3 mm-es) defektek eltömítésére is alkalmas. A folyadék szintjét időnként (általában 3 havonta) ellenőrizni kell.EXOOldalfal-defektvédelem. Vágás- és kopásálló extra betét a külső két oldalán, a futófelület alatt.

Karbon
hajtogatható perem (Carbon Fiber Bead): Rugalmas karbon szövet nagy szakítószilárdsággal,
hogy ellenálljon a nagynyomású országúti gumiabroncsok által kifejtett erőknek. 
20.400 Ft 17.340 Ft 17340.0 HUF
Külső Maxxis 27.5X2.40 ARDENT EXO/TR Hajtogatható 809g
Agresszív futófelület ballonos gumin. Az Ardent külsőket úgy tervezték, hogy jó tapadást biztosítsonak, de elég gyorsak legyenek  a versenyzők számára. Oldalt nagy, tömb alakú 'bütykök', sok éllel a sarkaikon. A profilközépen kúpos bordák vannak elhelyezve a gördülési ellenállás minimalizálása érdekében. Az Ardent széles modellválasztékával minden követelménynek eleget tesz a hegyi- és enduro túráktól a freeride tekerésekig.  EXOOldalfal-defektvédelem. Vágás- és kopásálló extra betét a külső két oldalán, a futófelület alatt. Belső nélküli (Tubeless Ready - TR)A belső nélküli gumiabroncsok előnyei a következőek: az alacsonyabb ’üzemi’ nyomás miatt jobb kapaszkodási képesség, kisebb gördülési ellenállás, a felütéses defektek kiküszöbölése. A Maxxisnél csak a ’TR’ jelzésű gumik alkalmasak belső nélküli használatra. A komplett, jól működő rendszer alapfeltétele  a tubeless felni és a megfelelő mennyiségű tömítő folyadék (sealant) használata. A tömítő folyadék a levegő benntartása mellett az apróbb (1-3 mm-es) defektek eltömítésére is alkalmas. A folyadék szintjét időnként (általában 3 havonta) ellenőrizni kell.  
18.990 Ft 16.140 Ft 16140.0 HUF
Abroncs Notubes ZTR Crest MK3 Disc 26" 28h 23mm
Csúcskategóriás XC alumínium versenyfelni az USA-bólBelső szélesség: 23.0mmETRTO: 507x23 (24”) / 559x23 (26”) / 584x23 (27.5”) / 622x23 (29”)Külső szélesség: 26.3mmFelnimagasság: 15.8mmTubeles szalag mérete: 25mmPresta szelepesMax küllőfeszesség: 95KgF/930NAnyaga: 6069 AluminumMax guminyomás 2.2"-es gumival: 40psiMax guminyomás 2.5"-es gumival: 38psiERD: 490mm (24”) / 542mm (26”) / 567mm (27.5”) / 605mm (29”)Súly: 295g (24) / 326g (26”) / 341g (27.5) / 364g (29”)"
35.200 Ft 29.920 Ft 29920.0 HUF
Külső Maxxis 27.5x2.30 GRIFFIN AR 120x2TPI 3C/TR/DD Hajtogatható
Belső nélküli (Tubeless Ready - TR) A belső nélküli gumiabroncsok előnyei a következőek: az alacsonyabb ’üzemi’ nyomás miatt jobb kapaszkodási képesség, kisebb gördülési ellenállás, a felütéses defektek kiküszöbölése. A Maxxisnél csak a ’TR’ jelzésű gumik alkalmasak belső nélküli használatra. A komplett, jól működő rendszer alapfeltétele  a tubeless felni és a megfelelő mennyiségű tömítő folyadék (sealant) használata. A tömítő folyadék a levegő benntartása mellett az apróbb (1-3 mm-es) defektek eltömítésére is alkalmas. A folyadék szintjét időnként (általában 3 havonta) ellenőrizni kell.  
25.100 Ft 21.340 Ft 21340.0 HUF
Külső Maxxis 26x4.80 MINION FBF AR 120TPI EXO/TR Hajtogatható
EXOOldalfal-defektvédelem. Vágás- és kopásálló extra betét a külső két oldalán, a futófelület alatt.  Belső nélküli (Tubeless Ready - TR) A belső nélküli gumiabroncsok előnyei a következőek: az alacsonyabb ’üzemi’ nyomás miatt jobb kapaszkodási képesség, kisebb gördülési ellenállás, a felütéses defektek kiküszöbölése. A Maxxisnél csak a ’TR’ jelzésű gumik alkalmasak belső nélküli használatra. A komplett, jól működő rendszer alapfeltétele  a tubeless felni és a megfelelő mennyiségű tömítő folyadék (sealant) használata. A tömítő folyadék a levegő benntartása mellett az apróbb (1-3 mm-es) defektek eltömítésére is alkalmas. A folyadék szintjét időnként (általában 3 havonta) ellenőrizni kell.  
41.800 Ft 35.530 Ft 35530.0 HUF
Külső Maxxis 700X33C ALL TERRANE EXO/TR Carbon Fiber Hajtogatható 375g
Az All Terrane számos talajtipusnál jó választás. A 'mintázata elég magas ahhoz, hogy mélyen a talajba kapaszkodjon, de döntött kialakításának köszönhetően nagy sebességet engedjen meg. Jó öntisztító tulajdonságokkal rendelkezik - köszönhetően a belső nélküli kialakításának. Ha fel akarsz állni a dobogóra, az All Terrane-re van szükséged. Belső nélküli (Tubeless Ready -TR):A belső nélküli gumiabroncsok előnyei a következőek: az alacsonyabb ’üzemi’ nyomás miatt jobb kapaszkodási képesség, kisebb gördülési ellenállás, a felütéses defektek kiküszöbölése. A Maxxisnél csak a ’TR’ jelzésű gumik alkalmasak belső nélküli használatra. A komplett, jól működő rendszer alapfeltétele  a tubeless felni és a megfelelő mennyiségű tömítő folyadék (sealant) használata. A tömítő folyadék a levegő benntartása mellett az apróbb (1-3 mm-es) defektek eltömítésére is alkalmas. A folyadék szintjét időnként (általában 3 havonta) ellenőrizni kell.EXOOldalfal-defektvédelem. Vágás- és kopásálló extra betét a külső két oldalán, a futófelület alatt.

Karbon
hajtogatható perem (Carbon Fiber Bead): Rugalmas karbon szövet nagy szakítószilárdsággal,
hogy ellenálljon a nagynyomású országúti gumiabroncsok által kifejtett erőknek.

22.700 Ft 19.300 Ft 19300.0 HUF
Csapágy ENDURO 6801 LLB 12X21X5 mm
Grade 10 minősítésű krómacél golyókkal52100 minősítésű golyópályák: az egyik legtisztább és legkeményebb acélötvözet. LLB tömítések: dupla tömítés,  belül és kívül is. gumitömítéssel a belső és külső golyópályáknál is.A belső tömítés benntartja  zsírt a külső pedig kinn tartja a vizet és a koszt.Belső átmérő: 12 mmKülső átmérő: 21 mmSzélesség: 5 mm 
2.990 Ft 2.540 Ft 2540.0 HUF
Csapágy ENDURO 609 LLB 9X24X7 mm
Grade 10 minősítésű krómacél golyókkal52100 minősítésű golyópályák: az egyik legtisztább és legkeményebb acélötvözet. LLB tömítések: dupla tömítés,  belül és kívül is. gumitömítéssel a belső és külső golyópályáknál is.A belső tömítés benntartja  zsírt a külső pedig kinn tartja a vizet és a koszt.Belső átmérő: 9 mmKülső átmérő: 24 mmSzélesség: 7 mm 
2.890 Ft 2.460 Ft 2460.0 HUF
Csapágy ENDURO 6900 LLB 10X22X6 mm
Grade 10 minősítésű krómacél golyókkal52100 minősítésű golyópályák: az egyik legtisztább és legkeményebb acélötvözet. LLB tömítések: dupla tömítés,  belül és kívül is. gumitömítéssel a belső és külső golyópályáknál is.A belső tömítés benntartja  zsírt a külső pedig kinn tartja a vizet és a koszt.Belső átmérő: 10 mmKülső átmérő: 22 mmSzélesség: 6 mm 
3.000 Ft 2.550 Ft 2550.0 HUF
Csapágy ENDURO 6200 LLB 10X30X9 mm
Grade 10 minősítésű krómacél golyókkal52100 minősítésű golyópályák: az egyik legtisztább és legkeményebb acélötvözet. LLB tömítések: dupla tömítés,  belül és kívül is. gumitömítéssel a belső és külső golyópályáknál is.A belső tömítés benntartja  zsírt a külső pedig kinn tartja a vizet és a koszt.Belső átmérő: 10 mmKülső átmérő: 30 mmSzélesség: 9 mm 
2.790 Ft 2.370 Ft 2370.0 HUF
Csapágy ENDURO 6806 LLU MAX 30X42X7 mm
Grade 10 minősítésű krómacél golyókkal52100 minősítésű golyópályák: az egyik legtisztább és legkeményebb acélötvözet. LLU tömítések: dupla tömítés,  belül és kívül is. gumitömítéssel a belső és külső golyópályáknál is.A belső tömítés benntartja  zsírt a külső pedig kinn tartja a vizet és a koszt.Belső átmérő: 30 mmKülső átmérő: 42 mmSzélesség: 7 mm 
8.400 Ft 7.140 Ft 7140.0 HUF
Csapágy ENDURO 6001 LLB 12x28x8 mm
Grade 10 minősítésű krómacél golyókkal52100 minősítésű golyópályák: az egyik legtisztább és legkeményebb acélötvözet. LLB tömítések: dupla tömítés,  belül és kívül is. gumitömítéssel a belső és külső golyópályáknál is.A belső tömítés benntartja  zsírt a külső pedig kinn tartja a vizet és a koszt.Belső átmérő: 12 mmKülső átmérő: 28 mmSzélesség: 8 mmABEC 3 kialakítás 
2.890 Ft 2.460 Ft 2460.0 HUF
Csapágy ENDURO 608 LLU MAX 8X22X7 mm
Grade 10 minősítésű krómacél golyókkal52100 minősítésű golyópályák: az egyik legtisztább és legkeményebb acélötvözet. LLU tömítések: dupla tömítés,  belül és kívül is. gumitömítéssel a belső és külső golyópályáknál is.A belső tömítés benntartja  zsírt a külső pedig kinn tartja a vizet és a koszt.Belső átmérő: 8 mmKülső átmérő: 22 mmSzélesség: 7 mm 
3.300 Ft 2.800 Ft 2800.0 HUF
Csapágy ENDURO 6806 LLB 30X42X7 mm
Grade 10 minősítésű krómacél golyókkal52100 minősítésű golyópályák: az egyik legtisztább és legkeményebb acélötvözet. LLB tömítések: dupla tömítés,  belül és kívül is. gumitömítéssel a belső és külső golyópályáknál is.A belső tömítés benntartja  zsírt a külső pedig kinn tartja a vizet és a koszt.Belső átmérő: 30 mmKülső átmérő: 42 mmSzélesség: 7 mm 
6.000 Ft 5.100 Ft 5100.0 HUF
Csapágy ENDURO 6805 LLB 25X37X7 mm
Grade 10 minősítésű krómacél golyókkal52100 minősítésű golyópályák: az egyik legtisztább és legkeményebb acélötvözet. LLB tömítések: dupla tömítés,  belül és kívül is. gumitömítéssel a belső és külső golyópályáknál is.A belső tömítés benntartja  zsírt a külső pedig kinn tartja a vizet és a koszt.Belső átmérő: 25 mmKülső átmérő: 37 mmSzélesség: 7 mm 
5.490 Ft 4.670 Ft 4670.0 HUF
Csapágy ENDURO 6803 LLB 17X26X5 mm
Grade 10 minősítésű krómacél golyókkal52100 minősítésű golyópályák: az egyik legtisztább és legkeményebb acélötvözet. LLB tömítések: dupla tömítés,  belül és kívül is. gumitömítéssel a belső és külső golyópályáknál is.A belső tömítés benntartja  zsírt a külső pedig kinn tartja a vizet és a koszt.Belső átmérő: 17 mmKülső átmérő: 26 mmSzélesség: 5 mm 
3.600 Ft 3.060 Ft 3060.0 HUF
Csapágy ENDURO 6902 LLB 15X28X7 mm
Grade 10 minősítésű krómacél golyókkal52100 minősítésű golyópályák: az egyik legtisztább és legkeményebb acélötvözet. LLB tömítések: dupla tömítés,  belül és kívül is. gumitömítéssel a belső és külső golyópályáknál is.A belső tömítés benntartja  zsírt a külső pedig kinn tartja a vizet és a koszt.Belső átmérő: 15 mmKülső átmérő: 28 mmSzélesség: 7 mm 
3.600 Ft 3.060 Ft 3060.0 HUF
Csapágy ENDURO 6802 LLB 15X24X5 mm
Grade 10 minősítésű krómacél golyókkal52100 minősítésű golyópályák: az egyik legtisztább és legkeményebb acélötvözet. LLB tömítések: dupla tömítés,  belül és kívül is. gumitömítéssel a belső és külső golyópályáknál is.A belső tömítés benntartja  zsírt a külső pedig kinn tartja a vizet és a koszt.Belső átmérő: 15 mmKülső átmérő: 24 mmSzélesség: 5 mm 
3.600 Ft 3.060 Ft 3060.0 HUF
Csapágy ENDURO 6800 LLB 10X19X5 mm
Grade 10 minősítésű krómacél golyókkal52100 minősítésű golyópályák: az egyik legtisztább és legkeményebb acélötvözet. LLB tömítések: dupla tömítés,  belül és kívül is. gumitömítéssel a belső és külső golyópályáknál is.A belső tömítés benntartja  zsírt a külső pedig kinn tartja a vizet és a koszt.Belső átmérő: 10 mmKülső átmérő: 19 mmSzélesség: 5 mm 
3.300 Ft 2.800 Ft 2800.0 HUF
Csapágy ENDURO 608 LLB 8X22X7 mm
Grade 10 minősítésű krómacél golyókkal52100 minősítésű golyópályák: az egyik legtisztább és legkeményebb acélötvözet. LLB tömítések: dupla tömítés,  belül és kívül is. gumitömítéssel a belső és külső golyópályáknál is.A belső tömítés benntartja  zsírt a külső pedig kinn tartja a vizet és a koszt.Belső átmérő: 8 mmKülső átmérő: 22 mmSzélesség: 7 mm 
3.750 Ft 3.190 Ft 3190.0 HUF
Csapágy ENDURO 6000 LLB 10x26x8 mm
Grade 10 minősítésű krómacél golyókkal52100 minősítésű golyópályák: az egyik legtisztább és legkeményebb acélötvözet. LLB tömítések: dupla tömítés,  belül és kívül is. gumitömítéssel a belső és külső golyópályáknál is.A belső tömítés benntartja  zsírt a külső pedig kinn tartja a vizet és a koszt.Belső átmérő: 10 mmKülső átmérő: 26 mmSzélesség: 8 mm  
2.890 Ft 2.460 Ft 2460.0 HUF
Külső Maxxis 27.5X2.60 DISSECTOR EXO/TR Hajtogatható 996g
EXOOldalfal-defektvédelem. Vágás- és kopásálló extra betét a külső két oldalán, a futófelület alatt. Belső nélküli (Tubeless Ready - TR) A belső nélküli gumiabroncsok előnyei a következőek: az alacsonyabb ’üzemi’ nyomás miatt jobb kapaszkodási képesség, kisebb gördülési ellenállás, a felütéses defektek kiküszöbölése. A Maxxisnél csak a ’TR’ jelzésű gumik alkalmasak belső nélküli használatra. A komplett, jól működő rendszer alapfeltétele  a tubeless felni és a megfelelő mennyiségű tömítő folyadék (sealant) használata. A tömítő folyadék a levegő benntartása mellett az apróbb (1-3 mm-es) defektek eltömítésére is alkalmas. A folyadék szintjét időnként (általában 3 havonta) ellenőrizni kell.  
23.500 Ft 19.980 Ft 19980.0 HUF
Külső Maxxis 27.5X2.50WT ASSEGAI 3CG/EXO+/TR Hajtogatható 1049g
EXOOldalfal-defektvédelem. Vágás- és kopásálló extra betét a külső két oldalán, a futófelület alatt. Belső nélküli (Tubeless Ready - TR) A belső nélküli gumiabroncsok előnyei a következőek: az alacsonyabb ’üzemi’ nyomás miatt jobb kapaszkodási képesség, kisebb gördülési ellenállás, a felütéses defektek kiküszöbölése. A Maxxisnél csak a ’TR’ jelzésű gumik alkalmasak belső nélküli használatra. A komplett, jól működő rendszer alapfeltétele  a tubeless felni és a megfelelő mennyiségű tömítő folyadék (sealant) használata. A tömítő folyadék a levegő benntartása mellett az apróbb (1-3 mm-es) defektek eltömítésére is alkalmas. A folyadék szintjét időnként (általában 3 havonta) ellenőrizni kell.  
27.500 Ft 23.380 Ft 23380.0 HUF
Külső Maxxis 27.5X2.35 REKON RACE EXO/TR Hajtogatható 707g
EXOOldalfal-defektvédelem. Vágás- és kopásálló extra betét a külső két oldalán, a futófelület alatt. Belső nélküli (Tubeless Ready - TR) A belső nélküli gumiabroncsok előnyei a következőek: az alacsonyabb ’üzemi’ nyomás miatt jobb kapaszkodási képesség, kisebb gördülési ellenállás, a felütéses defektek kiküszöbölése. A Maxxisnél csak a ’TR’ jelzésű gumik alkalmasak belső nélküli használatra. A komplett, jól működő rendszer alapfeltétele  a tubeless felni és a megfelelő mennyiségű tömítő folyadék (sealant) használata. A tömítő folyadék a levegő benntartása mellett az apróbb (1-3 mm-es) defektek eltömítésére is alkalmas. A folyadék szintjét időnként (általában 3 havonta) ellenőrizni kell.  
21.200 Ft 18.020 Ft 18020.0 HUF
Külső Maxxis 27.5X2.20 IKON EXO/TR/TANWALL Hajtogatható 661g
EXOOldalfal-defektvédelem. Vágás- és kopásálló extra betét a külső két oldalán, a futófelület alatt.  Belső nélküli (Tubeless Ready - TR) A belső nélküli gumiabroncsok előnyei a következőek: az alacsonyabb ’üzemi’ nyomás miatt jobb kapaszkodási képesség, kisebb gördülési ellenállás, a felütéses defektek kiküszöbölése. A Maxxisnél csak a ’TR’ jelzésű gumik alkalmasak belső nélküli használatra. A komplett, jól működő rendszer alapfeltétele  a tubeless felni és a megfelelő mennyiségű tömítő folyadék (sealant) használata. A tömítő folyadék a levegő benntartása mellett az apróbb (1-3 mm-es) defektek eltömítésére is alkalmas. A folyadék szintjét időnként (általában 3 havonta) ellenőrizni kell.  
20.300 Ft 17.260 Ft 17260.0 HUF
Külső Maxxis 27.5X2.40WT MINION DHR II 3CG/DD/TR Hajtogatható 1142g
Belső nélküli (Tubeless Ready - TR) A belső nélküli gumiabroncsok előnyei a következőek: az alacsonyabb ’üzemi’ nyomás miatt jobb kapaszkodási képesség, kisebb gördülési ellenállás, a felütéses defektek kiküszöbölése. A Maxxisnél csak a ’TR’ jelzésű gumik alkalmasak belső nélküli használatra. A komplett, jól működő rendszer alapfeltétele  a tubeless felni és a megfelelő mennyiségű tömítő folyadék (sealant) használata. A tömítő folyadék a levegő benntartása mellett az apróbb (1-3 mm-es) defektek eltömítésére is alkalmas. A folyadék szintjét időnként (általában 3 havonta) ellenőrizni kell.  
33.000 Ft 28.050 Ft 28050.0 HUF
Csapágy ENDURO 3803 LLB W 17X26X10 mm
Grade 10 minősítésű krómacél golyókkal52100 minősítésű golyópályák: az egyik legtisztább és legkeményebb acélötvözet. LLB tömítések: dupla tömítés,  belül és kívül is. gumitömítéssel a belső és külső golyópályáknál is.A belső tömítés benntartja  zsírt a külső pedig kinn tartja a vizet és a koszt. 
10.200 Ft 8.670 Ft 8670.0 HUF
Külső Maxxis 27.5X2.50WT AGGRESSOR EXO/TR Hajtogatható 923g
EXOOldalfal-defektvédelem. Vágás- és kopásálló extra betét a külső két oldalán, a futófelület alatt. Belső nélküli (Tubeless Ready - TR) A belső nélküli gumiabroncsok előnyei a következőek: az alacsonyabb ’üzemi’ nyomás miatt jobb kapaszkodási képesség, kisebb gördülési ellenállás, a felütéses defektek kiküszöbölése. A Maxxisnél csak a ’TR’ jelzésű gumik alkalmasak belső nélküli használatra. A komplett, jól működő rendszer alapfeltétele  a tubeless felni és a megfelelő mennyiségű tömítő folyadék (sealant) használata. A tömítő folyadék a levegő benntartása mellett az apróbb (1-3 mm-es) defektek eltömítésére is alkalmas. A folyadék szintjét időnként (általában 3 havonta) ellenőrizni kell.  
19.800 Ft 16.830 Ft 16830.0 HUF
Külső Maxxis 27.5X2.50WT HIGH ROLLER II 3CT/DD/TR Hajtogatható 1129g
Belső nélküli (Tubeless Ready - TR) A belső nélküli gumiabroncsok előnyei a következőek: az alacsonyabb ’üzemi’ nyomás miatt jobb kapaszkodási képesség, kisebb gördülési ellenállás, a felütéses defektek kiküszöbölése. A Maxxisnél csak a ’TR’ jelzésű gumik alkalmasak belső nélküli használatra. A komplett, jól működő rendszer alapfeltétele  a tubeless felni és a megfelelő mennyiségű tömítő folyadék (sealant) használata. A tömítő folyadék a levegő benntartása mellett az apróbb (1-3 mm-es) defektek eltömítésére is alkalmas. A folyadék szintjét időnként (általában 3 havonta) ellenőrizni kell.  
33.000 Ft 28.050 Ft 28050.0 HUF
Külső Maxxis 27.5X2.50WT MINION DHF EXO/TR/TANWALL Hajtogatható 953g
EXOOldalfal-defektvédelem. Vágás- és kopásálló extra betét a külső két oldalán, a futófelület alatt.Belső nélküli (Tubeless Ready - TR) A belső nélküli gumiabroncsok előnyei a következőek: az alacsonyabb ’üzemi’ nyomás miatt jobb kapaszkodási képesség, kisebb gördülési ellenállás, a felütéses defektek kiküszöbölése. A Maxxisnél csak a ’TR’ jelzésű gumik alkalmasak belső nélküli használatra. A komplett, jól működő rendszer alapfeltétele  a tubeless felni és a megfelelő mennyiségű tömítő folyadék (sealant) használata. A tömítő folyadék a levegő benntartása mellett az apróbb (1-3 mm-es) defektek eltömítésére is alkalmas. A folyadék szintjét időnként (általában 3 havonta) ellenőrizni kell.  
20.300 Ft 17.260 Ft 17260.0 HUF
Külső Maxxis 27.5X2.40WT REKON EXO/TR Hajtogatható 791g
EXOOldalfal-defektvédelem. Vágás- és kopásálló extra betét a külső két oldalán, a futófelület alatt. Belső nélküli (Tubeless Ready - TR) A belső nélküli gumiabroncsok előnyei a következőek: az alacsonyabb ’üzemi’ nyomás miatt jobb kapaszkodási képesség, kisebb gördülési ellenállás, a felütéses defektek kiküszöbölése. A Maxxisnél csak a ’TR’ jelzésű gumik alkalmasak belső nélküli használatra. A komplett, jól működő rendszer alapfeltétele  a tubeless felni és a megfelelő mennyiségű tömítő folyadék (sealant) használata. A tömítő folyadék a levegő benntartása mellett az apróbb (1-3 mm-es) defektek eltömítésére is alkalmas. A folyadék szintjét időnként (általában 3 havonta) ellenőrizni kell.  
19.800 Ft 16.830 Ft 16830.0 HUF
Külső Maxxis 27.5X2.50WT ASSEGAI 3CG/DH/TR Hajtogatható 1298g
Belső nélküli (Tubeless Ready - TR) A belső nélküli gumiabroncsok előnyei a következőek: az alacsonyabb ’üzemi’ nyomás miatt jobb kapaszkodási képesség, kisebb gördülési ellenállás, a felütéses defektek kiküszöbölése. A Maxxisnél csak a ’TR’ jelzésű gumik alkalmasak belső nélküli használatra. A komplett, jól működő rendszer alapfeltétele  a tubeless felni és a megfelelő mennyiségű tömítő folyadék (sealant) használata. A tömítő folyadék a levegő benntartása mellett az apróbb (1-3 mm-es) defektek eltömítésére is alkalmas. A folyadék szintjét időnként (általában 3 havonta) ellenőrizni kell.  
30.600 Ft 26.010 Ft 26010.0 HUF
Külső Maxxis 26X2.20 IKON EXO/TR/TANWALL Hajtogatható 640g
EXOOldalfal-defektvédelem. Vágás- és kopásálló extra betét a külső két oldalán, a futófelület alatt.Belső nélküli (Tubeless Ready - TR) A belső nélküli gumiabroncsok előnyei a következőek: az alacsonyabb ’üzemi’ nyomás miatt jobb kapaszkodási képesség, kisebb gördülési ellenállás, a felütéses defektek kiküszöbölése. A Maxxisnél csak a ’TR’ jelzésű gumik alkalmasak belső nélküli használatra. A komplett, jól működő rendszer alapfeltétele  a tubeless felni és a megfelelő mennyiségű tömítő folyadék (sealant) használata. A tömítő folyadék a levegő benntartása mellett az apróbb (1-3 mm-es) defektek eltömítésére is alkalmas. A folyadék szintjét időnként (általában 3 havonta) ellenőrizni kell.  
19.300 Ft 16.400 Ft 16400.0 HUF
Külső Maxxis 27.5X2.50WT ASSEGAI 3CT/EXO/TR Hajtogatható 930g
EXOOldalfal-defektvédelem. Vágás- és kopásálló extra betét a külső két oldalán, a futófelület alatt. Belső nélküli (Tubeless Ready - TR) A belső nélküli gumiabroncsok előnyei a következőek: az alacsonyabb ’üzemi’ nyomás miatt jobb kapaszkodási képesség, kisebb gördülési ellenállás, a felütéses defektek kiküszöbölése. A Maxxisnél csak a ’TR’ jelzésű gumik alkalmasak belső nélküli használatra. A komplett, jól működő rendszer alapfeltétele  a tubeless felni és a megfelelő mennyiségű tömítő folyadék (sealant) használata. A tömítő folyadék a levegő benntartása mellett az apróbb (1-3 mm-es) defektek eltömítésére is alkalmas. A folyadék szintjét időnként (általában 3 havonta) ellenőrizni kell.  
25.300 Ft 21.500 Ft 21500.0 HUF
TÖM 28X1,10-1,75 (622/630/635) SCHWALBE SV17 - 40MM DOBOZOS
Márka: Schwalbe
Termék: kerékpár belső gumi
Cikkszám: 10429343
Alapanyag: butyl
Típus: SV17
Szelephossz: 40 mm
Méret: 28x1,10-1,75 (700x28C-45C) ; 28x1-1/2 ; 27x1-1/4
ETRTO: 28/47-622/635
Súly: 150 g
Csomagolás: dobozos
3.190 Ft 2.710 Ft 2710.0 HUF
TÖM 27,5/28/29 (584/622/635) SCHWALBE DV19 - 40MM DOBOZOS
Márka: Schwalbe
Termék: kerékpár belső gumi
Cikkszám: 10430311
Alapanyag: butyl
Típus: DV19
Szelephossz: 40 mm
Méret: 27.5x2,00-2,40 ; 28x1,50-2,40 ; 28x1-1/2 ; 29x1,75-2,40
ETRTO: 40/62-584/635
Súly: 220 g
Csomagolás: dobozos
2.990 Ft 2.540 Ft 2540.0 HUF
TÖM 26X1,50-2,50 (40/62-559) SCHWALBE DV13 - 40MM DOBOZOS
Márka: Schwalbe
Termék: kerékpár belső gumi
Cikkszám: 10425311
Alapanyag: butyl
Típus: DV13
Szelephossz: 40 mm
Méret: 26x1,50-2,40
ETRTO: 40/62-559
Súly: 190 g
Csomagolás: dobozos
3.290 Ft 2.800 Ft 2800.0 HUF
TÖM 26X1,50-2,50 (40/62-559) SCHWALBE SV13 - 60MM DOBOZOS
Márka: Schwalbe
Termék: kerékpár belső gumi
Cikkszám: 10425363
Alapanyag: butyl
Típus: SV13
Szelephossz: 60 mm
Méret: 26x1,50-2,40
ETRTO: 40/62-559
Súly: 190 g
Csomagolás: dobozos
3.990 Ft 3.390 Ft 3390.0 HUF
TÖM 26X1,00-1,50 (25/40-559) SCHWALBE AV12A - 40MM DOBOZOS
Márka: Schwalbe
Termék: kerékpár belső gumi
Cikkszám: 10432340
Alapanyag: butyl
Típus: AV12A
Szelephossz: 40 mm
Méret: 26x1,00-1,50
ETRTO: 25/40-559
Súly: 120 g
Csomagolás: dobozos
2.290 Ft 1.950 Ft 1950.0 HUF
TÖM 700X18-25C (18/25-622/630) SCHWALBE SV20 EXTRA LIGHT - 40MM DOBOZOS
Márka: Schwalbe
Termék: kerékpár belső gumi
Cikkszám: 10426343
Alapanyag: butyl
Típus: SV20 Extra Light
Szelephossz: 40 mm
Méret: 28x0,75-1,00 (700x18C-25C)
ETRTO: 18/25-622/630
Súly: 70 g
Csomagolás: dobozos
4.290 Ft 3.650 Ft 3650.0 HUF
TÖM 700X18-25C (18/25-622/630) SCHWALBE SV20 EXTRA LIGHT - 60MM DOBOZOS
Márka: Schwalbe
Termék: kerékpár belső gumi
Cikkszám: 10426363
Alapanyag: butyl
Típus: SV20 Extra Light
Szelephossz: 60 mm
Méret: 28x0,75-1,00 (700x18C-25C)
ETRTO: 18/25-622/630
Súly: 70 g
Csomagolás: dobozos
4.990 Ft 4.240 Ft 4240.0 HUF
TÖM 28X1,10-1,75 (622/630/635) SCHWALBE SV17 - 60MM DOBOZOS
Márka: Schwalbe
Termék: kerékpár belső gumi
Cikkszám: 10429363
Alapanyag: butyl
Típus: SV17
Szelephossz: 60 mm
Méret: 28x1,10-1,75 (700x28C-45C) ; 28x1-1/2 ; 27x1-1/4
ETRTO: 28/47-622/635
Súly: 150 g
Csomagolás: dobozos
3.990 Ft 3.390 Ft 3390.0 HUF
TÖM 27,5/28/29 (584/622/630) SCHWALBE SV19 - 40MM DOBOZOS
Márka: Schwalbe
Termék: kerékpár belső gumi
Cikkszám: 10430343
Alapanyag: butyl
Típus: SV19
Szelephossz: 40 mm
Méret: 27.5x2,00-2,40 ; 28x1,50-2,40 ; 28x1-1/2 ; 29x1,75-2,40
ETRTO: 40/62-584/635
Súly: 220 g
Csomagolás: dobozos
3.490 Ft 2.970 Ft 2970.0 HUF
TÖM 27,5/28/29 (584/622/635) SCHWALBE AV19 - 40MM DOBOZOS
Márka: Schwalbe
Termék: kerékpár belső gumi
Cikkszám: 10430340
Alapanyag: butyl
Típus: AV19
Szelephossz: 40 mm
Méret: 27.5x2,00-2,40 ; 28x1,50-2,40 ; 28x1-1/2 ; 29x1,75-2,40
ETRTO: 40/62-584/635
Súly: 220 g
Csomagolás: dobozos
3.290 Ft 2.800 Ft 2800.0 HUF
TÖM 20X1,50-2,50 (40/62-406) SCHWALBE AV7 - 40MM DOBOZOS
Márka: Schwalbe
Termék: kerékpár belső gumi
Cikkszám: 10415310
Alapanyag: butyl
Típus: AV7
Szelephossz: 40 mm
Méret: 24x1,50-2,40
ETRTO: 40/62-406
Súly: 145 g
Csomagolás: dobozos
3.190 Ft 2.710 Ft 2710.0 HUF
TÖM 16X1,75-2,50 (47/62-305) SCHWALBE AV3 - 40MM DOBOZOS
Márka: Schwalbe
Termék: kerékpár belső gumi
Cikkszám: 10409310
Alapanyag: butyl
Típus: AV3
Szelephossz: 40 mm
Méret: 16x1,75-2,40
ETRTO: 47/62-305
Súly: 115 g
Csomagolás: dobozos
2.990 Ft 2.540 Ft 2540.0 HUF
TÖM 26X1,50-2,50 (40/62-559) SCHWALBE SV13 - 40MM DOBOZOS
Márka: Schwalbe
Termék: kerékpár belső gumi
Cikkszám: 10425343
Alapanyag: butyl
Típus: SV13
Szelephossz: 40 mm
Méret: 26x1,50-2,40
ETRTO: 40/62-559
Súly: 190 g
Csomagolás: dobozos
3.490 Ft 2.970 Ft 2970.0 HUF
Defektgátló folyadék SLIME belsőbe, 3,8l, töltő pumpával (30kerék) 10153SL
10153SL  Nincs több lapos gumi! A Slime Tube Sealant felkutatja és azonnal lezárja a lyukakat a belsőkben, akár 1/8" (3 mm) vastagságig. Szerelje be kerékpárjaiba, terepjáróiba, talicskáiba, fűnyíróiba és még sok másba, és élvezze a két évig tartó folyamatos defektvédelmet. Azonnal lezárja az akár 1/8" (3 mm) méretű lyukakat. Akár 2 évig tömíti a defektet Megállítja a lassú szivárgást Biztonságos és egyszerű Kiválóan használható a következőkben: Kerékpárok, terepjárók, talicskák, kocogó babakocsik és minden más belsővel ellátott gumiabroncs. Defekt esetén a Slime szabadalmaztatott tömítőanyagát közvetlenül a lyukhoz szállítja. A kiszabaduló levegő nyomása a részecskéket a nyílásba kényszeríti, ahol azok összeállnak és egymásba fonódva egy hosszú élettartamú, rugalmas dugót alkotnak. A légveszteség azonnal megszűnik, és a defekt megelőzhető. Nem mérgező, nem veszélyes és nem gyúlékony. Környezetbarát és vízzel tisztítható A gallonos mérethez tartozik egy pumpa, hogy könnyen betölthető legyen az összes belsős gumiabroncsba. Kiválóan alkalmas bolti használatra vagy otthoni garázsokba több kerékpárhoz.  Körülbelül 1 oz adagolása pumpálásonként Hatékony a legszélsőségesebb hőmérsékleti viszonyok között is: Alacsony fagyáspont -35°F (-37°C) és magas elválási pont 182°F (82°C). Fibro-Seal technológiát használ Szelepmag eltávolító szerszámot tartalmaz Megjegyzés: A Slime Belsőhöz formula nem használható belső nélküli gumiabroncsban vagy országúti sebességgel (45 mph-nál nagyobb sebességgel) közlekedő gumiabroncsokban. A Slime tömítőanyagokat kizárólag a futófelület területén keletkezett lyukak kezelésére tervezték, és nem használhatók oldalfalszúrások, kígyómarások, felni küllők általi szúrásos lyukak vagy fém / üveg okozta bemetszések javítására.Letölthető biztonsági adatlap
23.990 Ft 20.390 Ft 20390.0 HUF
Slime defektgátló folyadék belsőbe 473ml (4 kerék)
10026Defektgátló folyadék belsőkhöz. Slime - a zöld massza - defektvédelem felsőfokon A Slime termékek gyártója több mint 20 éve foglalkozik defektvédelemmel. Az elmúlt két évtized fejlesztőmunkáinak köszönhetően a Slime termékek piacvezetőként a ma elérhető legkorszerűbb technológiát képviselik: vízzel könnyen lemosható, mérgezőanyag-mentes, nem gyúlékony, környezetbarát anyagokból készülnek, mégis kimagaslóan hatékony védelmet nyújtanak a defektekkel szemben. A Slime folyadék speciális elemi szálak, kötőanyagok, polimerek és egyéb szilárdító anyagok szabadalmaztatott keveréke, mely 2 éven keresztül hatékony védelmet nyújt a szúrt defektek ellen: belső nélküli (TUBELESS v. UST) rendszerek esetén 6 mmig, belsővel rendelkező gumik esetén pedig 3 mm-ig. Széles hőmérsékleti tartományban (-37 °C és + 82 °C között) használható emulzió.   SLIME - Hogyan működik a defektvédelem? A Slime működése igen egyszerű: a betöltött folyadék a használat során egyenletesen eloszlik a gumifal belső felületén. Defekt esetén a szúrt lyukon keresztül kiáramló levegő magával sodorja az emulziót, mely a rostszálas tömítő technológiának köszönhetően azonnal tartós és rugalmas kötést hoz létre a sérülés helyén. Így a továbbiakban tökéletesen szigetel és megakadályozza, hogy a levegő kiszökjön a gumiból. Ez a tömítő folyamat az újabb lyukak esetén is ugyanígy működik, tehát egyszeri Slime feltöltéssel a következő két év során akár tucatnyi defekt megakadályozható. Alapvetően két különböző típusú Slime folyadék létezik: az egyiket belső gumikhoz, a másikat a belső nélküli (TUBELESS vagy UST) rendszerekhez fejlesztették ki.   Hogyan kell használni a Slime defektgátlót? Slime-mal előre feltöltött belsőt használunk – ezt ugyanúgy kell felszerelni, mint egy normál belsőt. Kerékpárszervizben, szakember segítségével feltöltetjük a gumikat a megfelelő Slime folyadékkal. Otthon is elvégezhető a gumik Slime-al való feltöltése, ez esetben segítséget nyújt a rajzos használati útmutató. Részletes leírás a www.bikefun.hu oldalról is letölthető.   Letölthető biztonsági adatlap  
4.990 Ft 4.240 Ft 4240.0 HUF
Defektgátló folyadék SLIME tubeless 250ml (motorbiciklihez) - 10016
10016 Hogyan működik a defektvédelem? A Slime működése igen egyszerű: a betöltött folyadék a használat során egyenletesen eloszlik a gumifal belső felületén. Defekt esetén a szúrt lyukon keresztül kiáramló levegő magával sodorja az emulziót, mely a rostszálas tömítő technológiának köszönhetően azonnal tartós és rugalmas kötést hoz létre a sérülés helyén. Így a továbbiakban tökéletesen szigetel és megakadályozza, hogy a levegő kiszökjön a gumiból. Ez a tömítő folyamat az újabb lyukak esetén is ugyanígy működik, tehát egyszeri Slime feltöltéssel a következő két év során akár tucatnyi defekt megakadályozható. Alapvetően két különböző típusú Slime folyadék létezik: az egyiket belső gumikhoz, a másikat a belső nélküli (TUBELESS vagy UST) rendszerekhez fejlesztették ki.   Letölthető biztonsági adatlap  
3.490 Ft 2.970 Ft 2970.0 HUF
Defektgátló folyadék SLIME belsőbe 250ml (2 kerék) - 10015
10015Defektgátló folyadék belsőkhöz. Slime - a zöld massza - defektvédelem felsőfokon A Slime termékek gyártója több mint 20 éve foglalkozik defektvédelemmel. Az elmúlt két évtized fejlesztőmunkáinak köszönhetően a Slime termékek piacvezetőként a ma elérhető legkorszerűbb technológiát képviselik: vízzel könnyen lemosható, mérgezőanyag-mentes, nem gyúlékony, környezetbarát anyagokból készülnek, mégis kimagaslóan hatékony védelmet nyújtanak a defektekkel szemben. A Slime folyadék speciális elemi szálak, kötőanyagok, polimerek és egyéb szilárdító anyagok szabadalmaztatott keveréke, mely 2 éven keresztül hatékony védelmet nyújt a szúrt defektek ellen: belső nélküli (TUBELESS v. UST) rendszerek esetén 6 mmig, belsővel rendelkező gumik esetén pedig 3 mm-ig. Széles hőmérsékleti tartományban (-37 °C és + 82 °C között) használható emulzió.   SLIME - Hogyan működik a defektvédelem? A Slime működése igen egyszerű: a betöltött folyadék a használat során egyenletesen eloszlik a gumifal belső felületén. Defekt esetén a szúrt lyukon keresztül kiáramló levegő magával sodorja az emulziót, mely a rostszálas tömítő technológiának köszönhetően azonnal tartós és rugalmas kötést hoz létre a sérülés helyén. Így a továbbiakban tökéletesen szigetel és megakadályozza, hogy a levegő kiszökjön a gumiból. Ez a tömítő folyamat az újabb lyukak esetén is ugyanígy működik, tehát egyszeri Slime feltöltéssel a következő két év során akár tucatnyi defekt megakadályozható. Alapvetően két különböző típusú Slime folyadék létezik: az egyiket belső gumikhoz, a másikat a belső nélküli (TUBELESS vagy UST) rendszerekhez fejlesztették ki.   Hogyan kell használni a Slime defektgátlót? Slime-mal előre feltöltött belsőt használunk – ezt ugyanúgy kell felszerelni, mint egy normál belsőt. Kerékpárszervizben, szakember segítségével feltöltetjük a gumikat a megfelelő Slime folyadékkal. Otthon is elvégezhető a gumik Slime-al való feltöltése, ez esetben segítséget nyújt a rajzos használati útmutató. Részletes leírás a www.bikefun.hu oldalról is letölthető. Letölthető biztonsági adatlap  
3.490 Ft 2.970 Ft 2970.0 HUF
Külső RITCHEY WCS MEGABITE 700x38 TLR folding
46550817004Tom úttörő munkát végzett, amikor kifejlesztette a Vector Force Analysis-t, és piacra dobta az egyedi futófelületi mintázatokat, amelyek irányítottak és felhasználásspecifikusak voltak. Az első gumiabroncs, amely megkapta a VFA összes előnyét, a MegaBite rendkívül sikeres volt sok 'cross versenyzőnk számára. A MegaBite visszatérésével újra megjelenik egy extra széles és egy könnyebb, fogazott futófelületi mintázat, amely rugalmasabb, mint korábban, és tubeless-kész burkolattal rendelkezik.Méret: 700x38mmETRTO: 38-622Minőségi szintek: WCS Tubeless Ready, Comp Foldable, Comp WireTPI: 61A (Comp), 61/53A (WCS)Gumibelső: standard, tubeless readyFelni kompatibilitás: csak peremes felnihezTömege: 438 g (WCS)Színe: feketeVFA tread design
29.590 Ft 25.150 Ft 25150.0 HUF
Külső RITCHEY WCS Z-MAX EVOLUTION PLUS 27,5x2,8 Stronghold TLR
46450817025 A Ritchey jellegzetes mountain bike futófelületi mintázata több mint egy évtizede, a Z-Max Evolution az évekig tartó fejlesztés és a VFA tervezés csúcspontja. A futófelület sarkai szélesebbek és rövidebbek a gyorsabb kezelhetőség, a kisebb gördülési ellenállás és a könnyebb súly érdekében. Most 27.5x2.8-as méretben kapható!A WCS változat kettős keverékkel, Stronghold burkolattal és tubeless-felszereltséggel rendelkezik.Méret: 27.5x2.8"ETRTO: 73-584Minőségi szintek: WCS Tubeless Ready, Comp FoldableTPI: 120 WCS, 30 CompAnyagösszetétel: singleAnyagkeménység: 61AGumibelső: standard, tubeless readyFelni kompatibilitás: Csak peremes felnikhezSzíne: feketeVFA tread design 
33.990 Ft 32.290 Ft 32290.0 HUF
Belső SLIME 24x1,75-2,125 AV SV - 30082
30082Defektgátló folyadékkal töltött belső gumi, 20”-29”-ig széles méretválasztékban. Kényelmesen, egyszerűen használható.Slime - a zöld massza - defektvédelem felsőfokonA Slime termékek gyártója több mint 20 éve foglalkozik defektvédelemmel. Az elmúlt két évtized fejlesztőmunkáinak köszönhetően a Slime termékek piacvezetőként a ma elérhető legkorszerűbb technológiát képviselik: vízzel könnyen lemosható, mérgezőanyag-mentes, nem gyúlékony, környezetbarát anyagokból készülnek, mégis kimagaslóan hatékony védelmet nyújtanak a defektekkel szemben. A Slime folyadék speciális elemi szálak, kötőanyagok, polimerek és egyéb szilárdító anyagok szabadalmaztatott keveréke, mely 2 éven keresztül hatékony védelmet nyújt a szúrt defektek ellen: belső nélküli (TUBELESS v. UST) rendszerek esetén 6 mmig, belsővel rendelkező gumik esetén pedig 3 mm-ig. Széles hőmérsékleti tartományban (-37 °C és + 82 °C között) használható emulzió. SLIME - Hogyan működik a defektvédelem?A Slime működése igen egyszerű: a betöltött folyadék a használat során egyenletesen eloszlik a gumifal belső felületén. Defekt esetén a szúrt lyukon keresztül kiáramló levegő magával sodorja az emulziót, mely a rostszálas tömítő technológiának köszönhetően azonnal tartós és rugalmas kötést hoz létre a sérülés helyén. Így a továbbiakban tökéletesen szigetel és megakadályozza, hogy a levegő kiszökjön a gumiból. Ez a tömítő folyamat az újabb lyukak esetén is ugyanígy működik, tehát egyszeri Slime feltöltéssel a következő két év során akár tucatnyi defekt megakadályozható. Alapvetően két különböző típusú Slime folyadék létezik: az egyiket belső gumikhoz, a másikat a belső nélküli (TUBELESS vagy UST) rendszerekhez fejlesztették ki. Hogyan kell használni a Slime defektgátlót?Slime-mal előre feltöltött belsőt használunk – ezt ugyanúgy kell felszerelni, mint egy normál belsőt. Kerékpárszervizben, szakember segítségével feltöltetjük a gumikat a megfelelő Slime folyadékkal. Otthon is elvégezhető a gumik Slime-al való feltöltése, ez esetben segítséget nyújt a rajzos használati útmutató. Részletes leírás a www.bikefun.hu oldalról is letölthető.Letölthető biztonsági adatlap
2.990 Ft 2.540 Ft 2540.0 HUF
Belső SLIME 27,5x2,0-2,4 AV/SV - 30077S
30077SDefektgátló folyadékkal töltött belső gumi, 20”-29”-ig széles méretválasztékban. Kényelmesen, egyszerűen használható.Slime - a zöld massza - defektvédelem felsőfokonA Slime termékek gyártója több mint 20 éve foglalkozik defektvédelemmel. Az elmúlt két évtized fejlesztőmunkáinak köszönhetően a Slime termékek piacvezetőként a ma elérhető legkorszerűbb technológiát képviselik: vízzel könnyen lemosható, mérgezőanyag-mentes, nem gyúlékony, környezetbarát anyagokból készülnek, mégis kimagaslóan hatékony védelmet nyújtanak a defektekkel szemben. A Slime folyadék speciális elemi szálak, kötőanyagok, polimerek és egyéb szilárdító anyagok szabadalmaztatott keveréke, mely 2 éven keresztül hatékony védelmet nyújt a szúrt defektek ellen: belső nélküli (TUBELESS v. UST) rendszerek esetén 6 mmig, belsővel rendelkező gumik esetén pedig 3 mm-ig. Széles hőmérsékleti tartományban (-37 °C és + 82 °C között) használható emulzió. SLIME - Hogyan működik a defektvédelem?A Slime működése igen egyszerű: a betöltött folyadék a használat során egyenletesen eloszlik a gumifal belső felületén. Defekt esetén a szúrt lyukon keresztül kiáramló levegő magával sodorja az emulziót, mely a rostszálas tömítő technológiának köszönhetően azonnal tartós és rugalmas kötést hoz létre a sérülés helyén. Így a továbbiakban tökéletesen szigetel és megakadályozza, hogy a levegő kiszökjön a gumiból. Ez a tömítő folyamat az újabb lyukak esetén is ugyanígy működik, tehát egyszeri Slime feltöltéssel a következő két év során akár tucatnyi defekt megakadályozható. Alapvetően két különböző típusú Slime folyadék létezik: az egyiket belső gumikhoz, a másikat a belső nélküli (TUBELESS vagy UST) rendszerekhez fejlesztették ki. Hogyan kell használni a Slime defektgátlót?Slime-mal előre feltöltött belsőt használunk – ezt ugyanúgy kell felszerelni, mint egy normál belsőt. Kerékpárszervizben, szakember segítségével feltöltetjük a gumikat a megfelelő Slime folyadékkal. Otthon is elvégezhető a gumik Slime-al való feltöltése, ez esetben segítséget nyújt a rajzos használati útmutató. Részletes leírás a www.bikefun.hu oldalról is letölthető.Letölthető biztonsági adatlap
4.990 Ft 4.240 Ft 4240.0 HUF
Belső SLIME 700x19-25 FV - 30061
30061Defektgátló folyadékkal töltött belső gumi, 26” és 700c változatokban. Kényelmesen, egyszerűen használható. Könnyített változat.Slime - a zöld massza - defektvédelem felsőfokonA Slime termékek gyártója több mint 20 éve foglalkozik defektvédelemmel. Az elmúlt két évtized fejlesztőmunkáinak köszönhetően a Slime termékek piacvezetőként a ma elérhető legkorszerűbb technológiát képviselik: vízzel könnyen lemosható, mérgezőanyag-mentes, nem gyúlékony, környezetbarát anyagokból készülnek, mégis kimagaslóan hatékony védelmet nyújtanak a defektekkel szemben. A Slime folyadék speciális elemi szálak, kötőanyagok, polimerek és egyéb szilárdító anyagok szabadalmaztatott keveréke, mely 2 éven keresztül hatékony védelmet nyújt a szúrt defektek ellen: belső nélküli (TUBELESS v. UST) rendszerek esetén 6 mmig, belsővel rendelkező gumik esetén pedig 3 mm-ig. Széles hőmérsékleti tartományban (-37 °C és + 82 °C között) használható emulzió. SLIME - Hogyan működik a defektvédelem?A Slime működése igen egyszerű: a betöltött folyadék a használat során egyenletesen eloszlik a gumifal belső felületén. Defekt esetén a szúrt lyukon keresztül kiáramló levegő magával sodorja az emulziót, mely a rostszálas tömítő technológiának köszönhetően azonnal tartós és rugalmas kötést hoz létre a sérülés helyén. Így a továbbiakban tökéletesen szigetel és megakadályozza, hogy a levegő kiszökjön a gumiból. Ez a tömítő folyamat az újabb lyukak esetén is ugyanígy működik, tehát egyszeri Slime feltöltéssel a következő két év során akár tucatnyi defekt megakadályozható. Alapvetően két különböző típusú Slime folyadék létezik: az egyiket belső gumikhoz, a másikat a belső nélküli (TUBELESS vagy UST) rendszerekhez fejlesztették ki.Hogyan kell használni a Slime defektgátlót?Slime-mal előre feltöltött belsőt használunk – ezt ugyanúgy kell felszerelni, mint egy normál belsőt. Kerékpárszervizben, szakember segítségével feltöltetjük a gumikat a megfelelő Slime folyadékkal. Otthon is elvégezhető a gumik Slime-al való feltöltése, ez esetben segítséget nyújt a rajzos használati útmutató. Részletes leírás a www.bikefun.hu oldalról is letölthető.Letölthető biztonsági adatlap
3.990 Ft 3.390 Ft 3390.0 HUF
Belső SLIME 26x1,75-2,125 FV - 30060
30060Defektgátló folyadékkal töltött belső gumi, 20”-29”-ig széles méretválasztékban. Kényelmesen, egyszerűen használható.Slime - a zöld massza - defektvédelem felsőfokonA Slime termékek gyártója több mint 20 éve foglalkozik defektvédelemmel. Az elmúlt két évtized fejlesztőmunkáinak köszönhetően a Slime termékek piacvezetőként a ma elérhető legkorszerűbb technológiát képviselik: vízzel könnyen lemosható, mérgezőanyag-mentes, nem gyúlékony, környezetbarát anyagokból készülnek, mégis kimagaslóan hatékony védelmet nyújtanak a defektekkel szemben. A Slime folyadék speciális elemi szálak, kötőanyagok, polimerek és egyéb szilárdító anyagok szabadalmaztatott keveréke, mely 2 éven keresztül hatékony védelmet nyújt a szúrt defektek ellen: belső nélküli (TUBELESS v. UST) rendszerek esetén 6 mmig, belsővel rendelkező gumik esetén pedig 3 mm-ig. Széles hőmérsékleti tartományban (-37 °C és + 82 °C között) használható emulzió.SLIME - Hogyan működik a defektvédelem?A Slime működése igen egyszerű: a betöltött folyadék a használat során egyenletesen eloszlik a gumifal belső felületén. Defekt esetén a szúrt lyukon keresztül kiáramló levegő magával sodorja az emulziót, mely a rostszálas tömítő technológiának köszönhetően azonnal tartós és rugalmas kötést hoz létre a sérülés helyén. Így a továbbiakban tökéletesen szigetel és megakadályozza, hogy a levegő kiszökjön a gumiból. Ez a tömítő folyamat az újabb lyukak esetén is ugyanígy működik, tehát egyszeri Slime feltöltéssel a következő két év során akár tucatnyi defekt megakadályozható. Alapvetően két különböző típusú Slime folyadék létezik: az egyiket belső gumikhoz, a másikat a belső nélküli (TUBELESS vagy UST) rendszerekhez fejlesztették ki.Hogyan kell használni a Slime defektgátlót?Slime-mal előre feltöltött belsőt használunk – ezt ugyanúgy kell felszerelni, mint egy normál belsőt. Kerékpárszervizben, szakember segítségével feltöltetjük a gumikat a megfelelő Slime folyadékkal. Otthon is elvégezhető a gumik Slime-al való feltöltése, ez esetben segítséget nyújt a rajzos használati útmutató. Részletes leírás a www.bikefun.hu oldalról is letölthető.Letölthető biztonsági adatlap
3.290 Ft 2.800 Ft 2800.0 HUF
Belső SLIME 26x1,75-2,125 AV SV - 30059
30059Defektgátló folyadékkal töltött belső gumi, 26” és 700c változatokban. Kényelmesen, egyszerűen használható. Könnyített változat.Slime - a zöld massza - defektvédelem felsőfokonA Slime termékek gyártója több mint 20 éve foglalkozik defektvédelemmel. Az elmúlt két évtized fejlesztőmunkáinak köszönhetően a Slime termékek piacvezetőként a ma elérhető legkorszerűbb technológiát képviselik: vízzel könnyen lemosható, mérgezőanyag-mentes, nem gyúlékony, környezetbarát anyagokból készülnek, mégis kimagaslóan hatékony védelmet nyújtanak a defektekkel szemben. A Slime folyadék speciális elemi szálak, kötőanyagok, polimerek és egyéb szilárdító anyagok szabadalmaztatott keveréke, mely 2 éven keresztül hatékony védelmet nyújt a szúrt defektek ellen: belső nélküli (TUBELESS v. UST) rendszerek esetén 6 mmig, belsővel rendelkező gumik esetén pedig 3 mm-ig. Széles hőmérsékleti tartományban (-37 °C és + 82 °C között) használható emulzió. SLIME - Hogyan működik a defektvédelem?A Slime működése igen egyszerű: a betöltött folyadék a használat során egyenletesen eloszlik a gumifal belső felületén. Defekt esetén a szúrt lyukon keresztül kiáramló levegő magával sodorja az emulziót, mely a rostszálas tömítő technológiának köszönhetően azonnal tartós és rugalmas kötést hoz létre a sérülés helyén. Így a továbbiakban tökéletesen szigetel és megakadályozza, hogy a levegő kiszökjön a gumiból. Ez a tömítő folyamat az újabb lyukak esetén is ugyanígy működik, tehát egyszeri Slime feltöltéssel a következő két év során akár tucatnyi defekt megakadályozható. Alapvetően két különböző típusú Slime folyadék létezik: az egyiket belső gumikhoz, a másikat a belső nélküli (TUBELESS vagy UST) rendszerekhez fejlesztették ki.Hogyan kell használni a Slime defektgátlót?Slime-mal előre feltöltött belsőt használunk – ezt ugyanúgy kell felszerelni, mint egy normál belsőt. Kerékpárszervizben, szakember segítségével feltöltetjük a gumikat a megfelelő Slime folyadékkal. Otthon is elvégezhető a gumik Slime-al való feltöltése, ez esetben segítséget nyújt a rajzos használati útmutató. Részletes leírás a www.bikefun.hu oldalról is letölthető.Letölthető biztonsági adatlap
3.490 Ft 2.970 Ft 2970.0 HUF
Belső Slime 700x35-43c AV/SV 40 mm
30057 
Autó szelepes. Defektgátló folyadékkal töltött belső gumi.Mérete: 700x35-43CKényelmesen, egyszerűen használható

 Slime - a zöld massza - defektvédelem felsőfokonA Slime termékek gyártója több mint 20 éve foglalkozik defektvédelemmel. Az elmúlt két évtized fejlesztőmunkáinak köszönhetően a Slime termékek piacvezetőként a ma elérhető legkorszerűbb technológiát képviselik: vízzel könnyen lemosható, mérgezőanyag-mentes, nem gyúlékony, környezetbarát anyagokból készülnek, mégis kimagaslóan hatékony védelmet nyújtanak a defektekkel szemben. A Slime folyadék speciális elemi szálak, kötőanyagok, polimerek és egyéb szilárdító anyagok szabadalmaztatott keveréke, mely 2 éven keresztül hatékony védelmet nyújt a szúrt defektek ellen: belső nélküli (TUBELESS v. UST) rendszerek esetén 6 mmig, belsővel rendelkező gumik esetén pedig 3 mm-ig. Széles hőmérsékleti tartományban (-37 °C és + 82 °C között) használható emulzió. SLIME - Hogyan működik a defektvédelem?A Slime működése igen egyszerű: a betöltött folyadék a használat során egyenletesen eloszlik a gumifal belső felületén. Defekt esetén a szúrt lyukon keresztül kiáramló levegő magával sodorja az emulziót, mely a rostszálas tömítő technológiának köszönhetően azonnal tartós és rugalmas kötést hoz létre a sérülés helyén. Így a továbbiakban tökéletesen szigetel és megakadályozza, hogy a levegő kiszökjön a gumiból. Ez a tömítő folyamat az újabb lyukak esetén is ugyanígy működik, tehát egyszeri Slime feltöltéssel a következő két év során akár tucatnyi defekt megakadályozható. Alapvetően két különböző típusú Slime folyadék létezik: az egyiket belső gumikhoz, a másikat a belső nélküli (TUBELESS vagy UST) rendszerekhez fejlesztették ki. Hogyan kell használni a Slime defektgátlót?Slime-mal előre feltöltött belsőt használunk – ezt ugyanúgy kell felszerelni, mint egy normál belsőt. Kerékpárszervizben, szakember segítségével feltöltetjük a gumikat a megfelelő Slime folyadékkal. Otthon is elvégezhető a gumik Slime-al való feltöltése, ez esetben segítséget nyújt a rajzos használati útmutató. Részletes leírás a www.bikefun.hu oldalról is letölthető. Letölthető biztonsági adatlap
4.490 Ft 3.820 Ft 3820.0 HUF
Belső SLIME 27,5x1,9-2,125 FV - 30023
30023Defektgátló folyadékkal töltött belső gumi, 20”-29”-ig széles méretválasztékban. Kényelmesen, egyszerűen használható.Slime - a zöld massza - defektvédelem felsőfokonA Slime termékek gyártója több mint 20 éve foglalkozik defektvédelemmel. Az elmúlt két évtized fejlesztőmunkáinak köszönhetően a Slime termékek piacvezetőként a ma elérhető legkorszerűbb technológiát képviselik: vízzel könnyen lemosható, mérgezőanyag-mentes, nem gyúlékony, környezetbarát anyagokból készülnek, mégis kimagaslóan hatékony védelmet nyújtanak a defektekkel szemben. A Slime folyadék speciális elemi szálak, kötőanyagok, polimerek és egyéb szilárdító anyagok szabadalmaztatott keveréke, mely 2 éven keresztül hatékony védelmet nyújt a szúrt defektek ellen: belső nélküli (TUBELESS v. UST) rendszerek esetén 6 mmig, belsővel rendelkező gumik esetén pedig 3 mm-ig. Széles hőmérsékleti tartományban (-37 °C és + 82 °C között) használható emulzió. SLIME - Hogyan működik a defektvédelem?A Slime működése igen egyszerű: a betöltött folyadék a használat során egyenletesen eloszlik a gumifal belső felületén. Defekt esetén a szúrt lyukon keresztül kiáramló levegő magával sodorja az emulziót, mely a rostszálas tömítő technológiának köszönhetően azonnal tartós és rugalmas kötést hoz létre a sérülés helyén. Így a továbbiakban tökéletesen szigetel és megakadályozza, hogy a levegő kiszökjön a gumiból. Ez a tömítő folyamat az újabb lyukak esetén is ugyanígy működik, tehát egyszeri Slime feltöltéssel a következő két év során akár tucatnyi defekt megakadályozható. Alapvetően két különböző típusú Slime folyadék létezik: az egyiket belső gumikhoz, a másikat a belső nélküli (TUBELESS vagy UST) rendszerekhez fejlesztették ki. Hogyan kell használni a Slime defektgátlót?Slime-mal előre feltöltött belsőt használunk – ezt ugyanúgy kell felszerelni, mint egy normál belsőt. Kerékpárszervizben, szakember segítségével feltöltetjük a gumikat a megfelelő Slime folyadékkal. Otthon is elvégezhető a gumik Slime-al való feltöltése, ez esetben segítséget nyújt a rajzos használati útmutató. Részletes leírás a www.bikefun.hu oldalról is letölthető.Letölthető biztonsági adatlap
3.990 Ft 3.390 Ft 3390.0 HUF
Belső CST 622-35/43 autosz. 48 mm, S/V
Gravel. Dirt. Hegyi lejtők. A jó öreg aszfalt. Bárhol is tekersz, a CST gumik megbirkóznak a tereppel, és olyan messzire visznek, amilyen messzire csak szeretnél. Kerékpárgumijainkat úgy terveztük, hogy tartós minőséget és teljesítményt nyújtsanak, anélkül, hogy a bankot megtörnék. Vannak abroncsválasztékaink ingázóknak, hegyikerékpárosoknak, versenykerékpárosoknak, BMX-ezőknek és mindenkinek ezek között. Semmi különös. Nem véletlenül ez a CST legnépszerűbb belsője - bevált kialakítása úgy végzi el a munkát, hogy közben a pénztárcád is biztonságban marad.
1.790 Ft 1.520 Ft 1520.0 HUF
Belső CST 622-35/43 auto sz. S/V

1.590 Ft 1.350 Ft 1350.0 HUF
Belső CST 37/45-622 GVMP (37/45-622) hosszú normál sz.

1.690 Ft 1.440 Ft 1440.0 HUF
Belső CST 622-35/43 presta sz. F/V
Gravel. Dirt. Hegyi lejtők. A jó öreg aszfalt. Bárhol is tekersz, a CST gumik megbirkóznak a tereppel, és olyan messzire visznek, amilyen messzire csak szeretnél. Kerékpárgumijainkat úgy terveztük, hogy tartós minőséget és teljesítményt nyújtsanak, anélkül, hogy a bankot megtörnék. Vannak abroncsválasztékaink ingázóknak, hegyikerékpárosoknak, versenykerékpárosoknak, BMX-ezőknek és mindenkinek ezek között. Semmi különös. Nem véletlenül ez a CST legnépszerűbb belsője - bevált kialakítása úgy végzi el a munkát, hogy közben a pénztárcád is biztonságban marad.
1.990 Ft 1.690 Ft 1690.0 HUF
Belső CST 622-25/32 auto sz. 48 mm S/V

Belső CST 622-25/32 auto sz. S/V

Belső CST 25/32-622 FV (25/32-622) presta sz.

Belső CST 18/25-622/630 FV60 SuperLight (18/25-622/630) 60 mm presta
Gravel. Dirt. Hegyi lejtők. A jó öreg aszfalt. Bárhol is tekersz, a CST gumik megbirkóznak a tereppel, és olyan messzire visznek, amilyen messzire csak szeretnél. Kerékpárgumijainkat úgy terveztük, hogy tartós minőséget és teljesítményt nyújtsanak, anélkül, hogy a bankot megtörnék. Vannak abroncsválasztékaink ingázóknak, hegyikerékpárosoknak, versenykerékpárosoknak, BMX-ezőknek és mindenkinek ezek között. Semmi különös. Nem véletlenül ez a CST legnépszerűbb belsője - bevált kialakítása úgy végzi el a munkát, hogy közben a pénztárcád is biztonságban marad.
2.990 Ft 2.540 Ft 2540.0 HUF
Belső CST 622/630-19/23 presta 60 mm, sz. F/V

Belső CST 622/630-19/23 presta sz. F/V

Belső CST 18/25-622/630 FV80 UltrarLight 80 mm presta 75 gramm
B700X18/25FV80U Ultrakönnyű, 75g-os országúti belső 80mm hosszű szingószeleppel. Gravel. Dirt. Hegyi lejtők. A jó öreg aszfalt. Bárhol is tekersz, a CST gumik megbirkóznak a tereppel, és olyan messzire visznek, amilyen messzire csak szeretnél. Kerékpárgumijainkat úgy terveztük, hogy tartós minőséget és teljesítményt nyújtsanak, anélkül, hogy a bankot megtörnék. Vannak abroncsválasztékaink ingázóknak, hegyikerékpárosoknak, versenykerékpárosoknak, BMX-ezőknek és mindenkinek ezek között. Semmi különös. Nem véletlenül ez a CST legnépszerűbb belsője - bevált kialakítása úgy végzi el a munkát, hogy közben a pénztárcád is biztonságban marad.
2.990 Ft 2.540 Ft 2540.0 HUF
Belső CST 18/25-622/630 FV60 UltrarLight 60 mm presta 70 gramm
B700X18/25FV60U Ultrakönnyű, 70g-os országúti belső 60mm hosszű szingószeleppel. Gravel. Dirt. Hegyi lejtők. A jó öreg aszfalt. Bárhol is tekersz, a CST gumik megbirkóznak a tereppel, és olyan messzire visznek, amilyen messzire csak szeretnél. Kerékpárgumijainkat úgy terveztük, hogy tartós minőséget és teljesítményt nyújtsanak, anélkül, hogy a bankot megtörnék. Vannak abroncsválasztékaink ingázóknak, hegyikerékpárosoknak, versenykerékpárosoknak, BMX-ezőknek és mindenkinek ezek között. Semmi különös. Nem véletlenül ez a CST legnépszerűbb belsője - bevált kialakítása úgy végzi el a munkát, hogy közben a pénztárcád is biztonságban marad.
2.990 Ft 2.540 Ft 2540.0 HUF
Belső CST 29x1,90-2,35 FV 48 mm UltrarLight presta sz. 150 gramm
B29X190/235FVU Ultrakönnyű, 150g-os MTB belső 48mm hosszű szingószeleppel. Gravel. Dirt. Hegyi lejtők. A jó öreg aszfalt. Bárhol is tekersz, a CST gumik megbirkóznak a tereppel, és olyan messzire visznek, amilyen messzire csak szeretnél. Kerékpárgumijainkat úgy terveztük, hogy tartós minőséget és teljesítményt nyújtsanak, anélkül, hogy a bankot megtörnék. Vannak abroncsválasztékaink ingázóknak, hegyikerékpárosoknak, versenykerékpárosoknak, BMX-ezőknek és mindenkinek ezek között. Semmi különös. Nem véletlenül ez a CST legnépszerűbb belsője - bevált kialakítása úgy végzi el a munkát, hogy közben a pénztárcád is biztonságban marad.
2.990 Ft 2.540 Ft 2540.0 HUF
Belső CST 29x1,75-2,125 auto sz. S/V
Gravel. Dirt. Hegyi lejtők. A jó öreg aszfalt. Bárhol is tekersz, a CST gumik megbirkóznak a tereppel, és olyan messzire visznek, amilyen messzire csak szeretnél. Kerékpárgumijainkat úgy terveztük, hogy tartós minőséget és teljesítményt nyújtsanak, anélkül, hogy a bankot megtörnék. Vannak abroncsválasztékaink ingázóknak, hegyikerékpárosoknak, versenykerékpárosoknak, BMX-ezőknek és mindenkinek ezek között. Semmi különös. Nem véletlenül ez a CST legnépszerűbb belsője - bevált kialakítása úgy végzi el a munkát, hogy közben a pénztárcád is biztonságban marad.
2.490 Ft 2.120 Ft 2120.0 HUF
Belső CST 29x1,9-2,35 FV SuperLight (47/52-622) presta sz.
Gravel. Dirt. Hegyi lejtők. A jó öreg aszfalt. Bárhol is tekersz, a CST gumik megbirkóznak a tereppel, és olyan messzire visznek, amilyen messzire csak szeretnél. Kerékpárgumijainkat úgy terveztük, hogy tartós minőséget és teljesítményt nyújtsanak, anélkül, hogy a bankot megtörnék. Vannak abroncsválasztékaink ingázóknak, hegyikerékpárosoknak, versenykerékpárosoknak, BMX-ezőknek és mindenkinek ezek között. Semmi különös. Nem véletlenül ez a CST legnépszerűbb belsője - bevált kialakítása úgy végzi el a munkát, hogy közben a pénztárcád is biztonságban marad.
3.290 Ft 2.800 Ft 2800.0 HUF
Belső CST 29x1,75-2,125 presta sz. F/V
Gravel. Dirt. Hegyi lejtők. A jó öreg aszfalt. Bárhol is tekersz, a CST gumik megbirkóznak a tereppel, és olyan messzire visznek, amilyen messzire csak szeretnél. Kerékpárgumijainkat úgy terveztük, hogy tartós minőséget és teljesítményt nyújtsanak, anélkül, hogy a bankot megtörnék. Vannak abroncsválasztékaink ingázóknak, hegyikerékpárosoknak, versenykerékpárosoknak, BMX-ezőknek és mindenkinek ezek között. Semmi különös. Nem véletlenül ez a CST legnépszerűbb belsője - bevált kialakítása úgy végzi el a munkát, hogy közben a pénztárcád is biztonságban marad.
2.590 Ft 2.200 Ft 2200.0 HUF
Belső CST 28x1,75 auto sz. S/V

1.890 Ft 1.610 Ft 1610.0 HUF

Belső CST 28x1,75 hagyom. sz. G/V